Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nem takargatják a hibáikat

2010.10.16

 

Hosszú idő után végre elérkezett a pillanat. Előrendelhető a Children of Distance – 333 km című nagylemez. Érdekes, hogy az albumon bakiparádé is található.

- Ha le kéne írnom a lemez egész történetét, talán soha nem érnék a végére, így pár dolgot említek meg amit fontos lehet tudni. – kezdte válaszát a trió egyharamada, Horus.
- A csapattól már megszokhatták a változatosságot a hallgatók, és ígérjük most sem fog csalódni bennünk senki. A bulis zenéktől kezdve a szerelmi vallomásokon át, egészen a búskomor dalokig minden megtalálható lesz a lemezen. Első hallásra ez ellentmondásosnak tűnhet, hiszen mit is keres egy partizene, egy szomorú dal mellett, de ha belegondolunk, hogy egy ember nap mint nap más élményekkel gazdagodik, azonnal letisztul a kép.
 
A tagok egy-egy életciklusban megélt élményeiket mesélik el, legyen az vidám, vagy szomorkás.

- Ami különlegessé teszi a lemezt, az az, hogy a dalok nem ömlesztve szerepelnek rajta, hanem minden dal megkapta a maga kis helyét egy kerettörténetben, így ha valaki az intrótól indulva szépen végighallgatja az egészet az outróig, az teljes mértékben átérezheti, milyen az amikor az ember élete folyamatosan változik. A promómixben hallott dalokon kívül még sok meglepetés fogja érni a hallgatót, hiszen a bonus zenék, az elmaradhatatlan bakiparádé szintén szerepelnek a korongon, sőt egy meglepetés dal is.

- Az egyik legjobb dolog, amin nagyon sokat nevettünk a stúdióban ülve, az az, hogy aki nem eredeti példányban szerzi meg a lemezt, annak nem lesz esélye a jövőben érkező nyereményjátékunkban való részvételre, hiszen nem lesznek adottak számára a versenyhez szükséges feltételek. De erről még a jövőben hallhat mindenki - zárta szavait Horus.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Baclofene Pharmacodynamie KelTautle

(KelTautle, 2019.10.25 18:54)

Viagra Generico Fa Male Augmentin Or Amoxicillin For Flu <a href=http://getpharmacyonline.com>cheap cialis online</a> I Want To Last Longer Ieson Propecia