Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Exkluzív infók az Emlékezz rám 2. klipforgatásról

2010.10.16

 

A Children of Distance tagjai nem is tervezték, hogy az Emlékezz rám című dalukból (amit már legalább 6 millió ember hallgatott meg a youtube-on) új verziót készítenek. A klipforgatás azonban tudatos volt és végeredmény meghozta a srácoknak a sikert! Pár nap alatt százezren látták az Emlékezz rám 2. klipjét! CarpE és a klip rendezője, Puskás Peti mesélt a forgatásról.
 

Honnan jött az ötlet a kliphez? 

CarpE:
- "Az Emlékezz rám 2 ötlete nem is igazán vetődött fel bennünk konkrétan, hiszen nem tervezzük a dalainkat, de olyan mély a téma, hogy akaratlanul is azt vettük észre, hogy szinte már meg is írtuk a kész zenét. Így végül úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk folytatásnak. Nem volt könnyű döntés, mert egy olyan zenének folytatást készíteni, aminek lassan 6 milliós nézettsége van nem szerencsés, de mi ezzel sosem foglalkoztunk, arról írunk, amiről úgy érezzük írnunk kell. Valószínűleg pont ezért szeretnek minket ilyen sokan."

A zenei alapot egy 18 éves holland srác készítette a Children of Distance-nek. Az együttes dalainak zenei alapjait javarészt külföldi zenészek készítik, így ez az Emlékezz rám 2. részénél sem volt másként.
 


Hol játszódik a klip és kik segítették a munkátokat?

CarpE:
- A klipet  Puskás Peti rendezte, őt már a kiadón keresztül ismertük meg, nagyon jó fej volt végig a forgatás alatt, de azért megvolt a rendezői „szigor”. Gyöngyösön forgattunk. Sokan kérdezték, hogy miért pont Gyöngyös, de erre nagyon egyszerű a válasz. Ez volt a legközelebbi nagyváros az egyik taghoz (Horushoz). Mivel az ország 3 nagyon távoli pontjából vagyunk, így egy valakihez közeli helyet kellett néznünk, ami Pesttől sincs túlságosan távol. Tóth Gabi volt a sminkesünk, aki szintén nagyon jó fej volt, és kedves mindenkivel.

Puskás Peti arról mesélt, hogy a szereplőket milyen módon választotta ki mint rendező:

Puskás Peti:

- "Gáspár Katát már régről ismerem színházból, egy baráti társaságba járunk, és a szüleink is jóban vannak egymással. Kata egy borzasztó tehetséges lány és amint a klip is mutatja jól áll neki a "kép". (Szerintem is csodálatos volt – Carp-E)
Úgy érzem nagyon jó választás voltak Eller Gusztival ketten, nagyon él tőlük a sztori rész.
- A bringásokra úgy találtunk, hogy Höltz Gergö barátom (ő fényképezte egyébként a CoD lemezborítóját és a klipnél is ő volt a srácok fotósa) illetve aki dolgozott is a klip gyártásában fotózott régen underground
dolgokat és onnan maradtak kapcsolatai. Meg amúgy akit az utcán találtunk. :D
A yo-yo-s srác például úgy került bele, hogy éppen arra lógott ahol a klipet forgattuk, láttuk, hogy yo-yo-zik, és megkérdeztük, hogy nincs e kedve szerepelni…:D

Sok utómunka volt a klippel kapcsolatban?

Puskás Peti:
- Természetesen ezzel is sok utómunka volt főleg, hogy szerettem volna a színekkel kissé elemelni magát az érzést, ettől a lakótelep szürkeség hangulattól.

Egy két infó még a klipről:

Zene: Scarecrow Beats
Rendező: Puskás Péter
Rendező asszisztens: Veress Attila
Steadycam operatőr: Czettele Győző
Vágó: Pásztor Bence
Fény: Tihanyi Katalin 'Cun'
Gyártás: Géczy Dávid
Smink: Tóth Gabriella
Fotók: Höltzl Gergely
Stylist: Korpics Tibor
Szerelmespár: Gáspár Kata & Eller Gusztáv. A csapat a KYBOE! óráit viselte.

A klip első napi bezsebelt elismerései:

#9 - Legtöbbre értékelt (Ma)) - Zene - A világon
#20 - Legtöbbször tárgyalt (Ma)) - Zene - A világon
#10 - Legnépszerűbb kedvenc (Ma)) - Zene - A világon
#55 - Legnépszerűbb kedvenc (Ma)) - A világon (Az összes videó között!!)
#12 - Legnézettebb (Ma)) - Zene - A világon
CoD profilja:
#18 - Legnézettebb (Ma)) - Zenészek - A világon

Facebook-on
egyetlen nap alatt több mint 10 ezer ember osztotta meg a klippet barátaival.  A CoD tagjai tehát méltón lehetnek büszkék lehetnek a klipjükre, melyben Patty énekel a refrén részeknél. Te láttad már a videót? Hogy tetszik?

 

 

A mappában található képek előnézete Emlékezz rám 2!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

For instance of Blood Pressing

(Aunwinydup, 2018.10.11 22:25)

Poids est comment robuste votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur sentiment pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent perseverent b gerer offre sang loin de votre coeur. Chaque culture votre manque de sensibilite bat, il pompe le sang a tous egards vos arteres a la flanerie de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/cialis-achat-montreal/

Your Inspiration To Blood Exigencies Numbers

(Aunwinydup, 2018.09.27 13:38)

Poids est comment poupe votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur essence pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent prendre offre sang loin de votre coeur. Chaque temps votre coeur bat, il pompe le sang par de vos arteres a la flanerie de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/io-uso-il-cialis/