Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

333 km

2010.10.16

A csapat egy időre háttérbe szorította a zenét, ami a dalok készítését illeti, és inkább a fellépésekre összpontosította az energiáját, és igazából nem is tervezte egy harmadik nagylemez elkészítését. Ám jött a szokásos fordulópont. Kezdtek előtűnni a jobbnál jobb ötletek, témák, és zenék, így 2008-ban elkezdődött a munka. A harmadik nagylemez először az Osztály vigyázz cím felé kacsingatott, de hamar eltűnt az ötlet, majd következett a Harmadik Típusú TalálkozáSokk, ami egy ideig ki is tartott, de aztán követte elődje példáját. A szövegek íródtak, a zenéket szorgalmasan készítgették a producerek, de még mindig semmi konkrét. Aztán megérkezett a nagy ötlet, legyen a lemez címe és témája az utazás. A csapat mindennapi életében jelentős erővel bír a téma, hiszen az utazás állandó útitársuk. Így kapta a lemez a 333 Km címet, utalva a 3 tagra, a 3 lemezre, és a 3 helyre ahol élnek. A kilométerek száma pedig azt próbálja hangsúlyozni, hogy nevükhöz hűen távol élnek egymástól. Hamar körvonalazódott a lemez dalainak címe, és a kerettörténet, ami végig kíséri a lemezt.

Típus: Nagylemez
Kiadó: Gold Record
Hangmérnök: Kolláth Zsolt, Somogyi Péter
Trackek száma: 19
Ismertebb dalok: Hamarosan
Közreműködők:Ladányi Patrícia, Őzi, David Hodges
Élőhangszeres közreműködők:Anonim Mc – ZongoraGergely László, LAZ – Akusztikus gitár, Tuboly Roland – Dob, Kindlinger Balázs - Basszusgitár

Dallista:

A mappában található képek előnézete Albumok

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ApataBliply uxfzw

(CarlosdaP, 2021.10.01 06:49)

ivermectin covid19 ivermectin wormer

ApataBliply wltta

(Jamesfum, 2021.10.01 04:41)

nih ivermectin ivermectine  https://ivermectinwholesale.com/ - ivermectin for covid

ApataBliply dewcp

(Diedramus, 2021.10.01 04:30)

ivermectin prophylaxis protocol ivermectin human dose  https://ivermectinwww.com/ - stromectol over the counter

ApataBliply oayhg

(AshleyTep, 2021.10.01 04:08)

side effects of ivermectin ivermectin dose  https://ivermectinstromectols.com/ - ivermectin treatment for covid

ApataBliply rhxhz

(AshleyTep, 2021.09.29 17:48)

ivermectin for dogs ivermectin drops

ApataBliply sddkj

(Jamesfum, 2021.09.28 22:48)

ivermectin ivermectin moa

cialis tablets cialiswithdapoxetine.com

(cialis coupon, 2021.09.28 21:31)

https://cialiswithdapoxetine.com/ cialis online

ApataBliply vuqwu

(Sharylneuse, 2021.09.28 20:46)

ivermectin dewormer purchase ivermectin

ApataBliply cylna

(CarlosdaP, 2021.09.28 18:09)

ivermectin side effects flccc doctors who prescribe ivermectin

cialis dosage cialiswithdapoxetine.com

(cialis price, 2021.09.28 17:06)

cialis generic https://cialiswithdapoxetine.com/

ApataBliply tkqqq

(Diedramus, 2021.09.28 17:02)

ivermectin amazon ivermectin human

ApataBliply ovbew

(Sharylneuse, 2021.09.28 15:56)

ivermectin 12 mg tablet covid ivermectin

ApataBliply rgpyk

(AshleyTep, 2021.09.28 13:37)

topical ivermectin ivermectin treatment

ApataBliply rrcuy

(CarlosdaP, 2021.09.28 13:37)

ivermectine what does ivermectin treat

ApataBliply vfxkq

(Jamesfum, 2021.09.28 13:18)

ivermectin generic name ivermectin in covid

buy cialis online cialiswithdapoxetine.com

(generic cialis, 2021.09.28 12:51)

cialis generic buy cialis usa

ApataBliply xntaj

(Diedramus, 2021.09.28 12:15)

ivermectin covid treatment ivermectin cream

ApataBliply wiuzj

(Sharylneuse, 2021.09.28 10:52)

ivermectin pill buy ivermectin online

ApataBliply pesen

(CarlosdaP, 2021.09.28 09:04)

prophylactic ivermectin ivermectin side effects

ApataBliply ffjyv

(AshleyTep, 2021.09.28 09:03)

ivermectin moa is ivermectin over the counter

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99

Következő »